2010. február 28., vasárnap

Újévi fogadalmak helyett....

meg kell próbálnom pozitívnak lenni...

Mások mindenféle ilyen-olyan nagy elhatározásokat tesznek az év első napjaiban, hogy mi mindent terveznek, vagy szeretnének megvalósítani.

Én ilyet nem szoktam tenni.

Ez az év viszont nagyon rosszul indult.

- Először is berúgták január 1-jére virradóra a kertkapumat.... a kár kb. tízezer forint, a biztosító nem fizet egy fillért sem érte.

- Másodszor történt családon belül valami olyan - ami nem publikus dolog kifelé - lelki gond és súlyos anyagi vonzatai is vannak.

- Harmadszor meghalt az öreg kiskutyánk (lásd az előző bejegyzést), ami egyenértékű egy családtag elvesztésével.

- Negyedszer tönkre ment egy vasárnap estére a hűtőszekrényem.
(Nincs is lélek- és testerősítőbb feladat, mint éjszaka rángatni ki a rossz hűtőt az udvarra, s "mentsd a menthetőt" mozgalom keretében a félig-havas jegen udvaron pakolni a hűtőszekrény tartalmát - megpróbálni megmenteni a fagyasztóban lévő élelmiszert) s mindezt hajnalig.

- Ötödszörre most jöttem az anyukámtól, akinek ma hajnalra meghalt az öreg cicája, s vígasztalhatatlanul rossz lelki állapotban van.

Ma van február utolsó napja, s csak reménykedni lehet, hogy jobb lesz a folytatás.

Többen kértétek, írtatok - még magánlevélben is - hogy mutassam meg családunk új tagját, a menhelyről jött kutyuskát.

Legyen hát ő pozitív jelkép, a remény, hogy most már talán nem fognak rossz dolgok történni velünk a továbbiakban.


Mofli... aki szó szerint kitörő örömmel fogad, ha reggel kikelek az ágyból és csak a fürdőszoba felé igyekszem - még akkor is...
nehéz volt az előélete... rossz lehet egy kutyusnak úgy, hogy nem biztos benne, vajon most már a végállomáshoz érkezett-e...
Mofli ... a kis csibész, a kis meglógos... a szeretetre éhes... a jólelkű...
s, tudom, hogy Mofli nem = az elvesztett Jennykénkkel.

Mofli - az első este megérkezett, kicsit (nagyon !) büdi,
Mofli - az összegubancolódott bundájú,
Mofli - a hasmenéses,
Mofli - a nagyon rémült...

S, pár nap után;

- Mofli, aki megállás nélkül dobálja szeretének kisebb-nagyobb jelzéseit, a kétlábúak felé szóló rajongását...
- Mofli, aki immár hajlandó volt összebújni a másik kutyussal a Töfikénkkel (és én hogy örültem neki :-)
- Mofli, akinek immár saját, különbejáratú cicája van Sacink személyében - akivel izgalmas "szemmel tartás" volt két napig - most már kb. 30 cm-es távolságra megközelítik egymást, leküzdve az első nap 8-9-10 méteres távolságát.
- Mofli a szőrös, puszilkodó (ha nem vagy elég gyors... és miért lennél az... ;-)
- Mofli; a talán kicsit kiszámíthatóbb, jobb élet letéteményese.

2010. február 22., hétfő

... mikor az ember örül, hogy cupákos csontot talál az ágyában...



Amikor az ember leghűségesebb (4 lábú) barátja elmegy, akkor a lelkünk egy darabja vele együtt távozik.

Persze, nem lehet egyenlőségjelet tenni az ember és az állatok halála közé, de akinek volt már ilyen lakótársa az tudja, hogy olyan, mintha egy gyerekkel több lenne a háznál.

S, bár szeretem a cicákat is, tudom, hogy ők egészen mások, ellentétben a kutyákkal, akik adott esetben gondolkodás nélkül feláldoznák magukat a gazdiért.
A kutyád feltételek nélkül, egyszerűen imád Téged, s némelyikük jobb, jóval több olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami némely embertársunknál teljesen hiányzik.
(Vagyis, bizonyos állatokban több az "emberi").

Csekély vigasz, hogy a kutyakor majdnem végső határát elérte, 14,5 évet élt, ezt az agyaddal tudod, de a szíved mégis nehezen fogadja el.

Előélete egy kóbor kiskutyáé volt, mikor egy utcasarkon megláttuk ideiglenes befogadójánál.
Kis kelekótya, igazi ugribugri kölyökkutya volt.
Akkor még aggódtam - az elején -, hogy az a kis sebecske a szeme fölött megmarad-e, fog-e látszani (kit érdekelt volna ez már később...) még az első látogatásnál számított, hogy vajon nagy kutya lesz-e; lestük a mancsát, mivel állítólag ebből megállapítható... ;-)
kit érdekelt ez már később, mikor már egyenjogú családtaggá vált...

S, a gyerekemmel együtt nőttek fel.



A lányom 10 év körüli volt, mikor hozzánk költözött a blöki, s együtt voltak kissé kajlák, játékosak, együtt élték meg a felnőtté válást minden buktatójával együtt.
Együtt lettek kevésbé játékosak, megfontoltabbak.



Mikor zokogsz, az talán jó dolog, rosszabb annak a gyász, aki nem tud sírni, nehezebben dolgozza fel.

S, mikor csillognak a könnyek, akkor közben azért eszünkbe jutnak a jó emlékek.

Milyen fincsi, puha, selymes lötyi fülei voltak.

Emlékszel, mikor kis töltött káposzta maradékot evett, habzsolva, szinte levegőt se véve... s, a végén elégedetten egy hatalmas nagyott böfögött, s lengedezett a káposzta-szag... A magyar konyha e korántsem nullkalóriás híressége az arcomba lett lihegve... s, Krúdy tán forgott a sírjában :-)

Milyen sokszor megvigasztalt, ha sírtam az élet viharaiban, a térdemre tette a fejét és nézett rám, valami megmagyarázhatatlan, különleges tekintettel...

Az ordítozásaim...
Mikor vettem valami különleges felvágottat, ami nagyon drága volt, s csak 10 dkg-ot vettem, hogy "csak egyszer kóstoljuk meg" valami speckó felvágott volt, szív alakú másik húsival töltve... s, mire a konyhába visszamentem, a földön hevert a papír és jóízűen, elégedetten falta be a Jennyke a különlegességet...
... s, ordítottam... azóta se ettünk (nem is láttam) olyan húsit... de, ő nagyon elégedett volt :-)

A legtöbb kiabálásom azért a cupákos csontok rejtélyes világa körül forgott.
Mikor reggel felnyitod a szemedet és első pillantásod a párnádra helyezett hol szaftos csontiból áll, hol egy kis paradicsomos tortellinire esik (nem is értem, hogy jutott ez utóbbihoz hozzá...)

Csontos kaland többször is volt, ágynemű cseréjénél a párna alatt gondosan elrejtve, már egy-két napos lelet is előfordult.
De, volt, hogy rajta kaptuk, s nem is tudod akkor igazán, hogy kiabálj, vagy kacagjál.

Állt a párnák közt - bőszen turkált, az orrával bökögette az értékes "cuccot"... a popsija meg ide-oda lengedezett a ritmustól...

Ősi dolog a kutyáknál a "lesznek még rosszabb, ínségesebb idők" teória, ezért ássák el a csontokat. (Lakásblöki esetében a párna alá).

A csontok elrejtése akkor szűnt meg, mikor kertes házba költöztünk és befogadtuk Töffencset, a francia bulldogot... egyből mindenki törekedett arra, hogy minél előbb megegye a csontit - csak semmi raktározás, még a végén a konkurens megszerzi.

Izgalmas étkezések voltak, Töfi gyorsabban, habzsolva evett, a két kutyit külön kellett etetni.
S, mikor kinyitottam a két helység közötti ajtót, akkor mindig ugyanaz a jelenet játszódott le - úgy nevezném, hogy "helycserés támadás".
Mint az őrültek elrohantak egymás mellett és mindenki landolt a másik blöki (természetesen totálisan üresre nyalt) tálkájánál.
És bőszen nyalták a semmit.
Ezt nem hagyták ki sosem.

Látszik, hogy ki volt a domináns blöki ;-)



Persze, a rosszalkodásban (is) egymásra találtak:



... mert jó dolog a kertben napozni a tiltott helyen :-)
Kettesben, többesben meg pláne jó :-)

Azért nehéz volt a kertben mindig rendet tartani, elvégre időnként még horror macskák is előfordultak ;-)



Jó lett volna, ha megélt volna még egy tavaszt, nyárt, talán egy őszt is.
Imádott napozni, szagizni a kertben, őrülten ugatni a kapunál, mint egy hosszabbított műszakban élő őrmester felügyelve a környéket... furcsa is volt, kisméretű kutya létére viszonylag nagy hanggal rendelkezett, s néha érthetetlen módon gyakorolt, mert kinyitottam a kaput - kinéztem, kit ugat olyan bőszen, s utca-hosszat egy teremtett lelket sem láttam, se balra, se jobbra.

Őrjáratban:


Már, soha nem fogom megtudni, hogy ki volt a vissza-visszatérő "láthatatlan" betolakodó.
Persze, az is lehet, hogy valami illetéktelen egyszerűen be merészelt lépni a kerületbe, s úgy érezte, hogy ezt meg kell torolnia :-)



Felnőttek;



Valami totál nyugis hely lett a kutya mennyország, egy remek kapuőrző költözött hozzájuk:



Töfikénk azóta furcsán viselkedik.
Egyrészt megjött a hangja. Nem is nagyon tudtuk, hogy tulajdonképpen ő tud ugatni. Igaz, olyan muris, repedt fazék hangon.
De, mióta Jenny elment, Töfi minden nap ugat. No, nem viszi azért túlzásba.
Viszont bánatos lett, a maga módján magányos, nincs kivel összebújni, nincs kit piszkálni, hogy "gyere már egy kicsit játszani"...

Pár hét után holnap új lakótársunk érkezik. Ő is szerencsétlen előéletű, menhelyes kutyuska.
Talán megédesíti a bulldogunk magányos nappali óráit.
S, tudjuk, hogy nem pótolhatja a család első kutyuskáját.
Mert ő más lesz, nem = az elment kutyusunkkal.

A kertem már egy temető. Két kutyánk és két cicánk végső nyughelye.

Amikor az ember leghűségesebb (4 lábú) barátja elmegy, akkor a lelkünk egy darabja vele együtt távozik,

s, van olyan, hogy az ember örülne, ha cupákos csontot találna a párnája alatt...no, persze - azért, ordítani ordítana ... ;-)

2010. február 17., szerda

Hogy készül a húsvéti tojás?

ilyen címmel érkezett ez az internetes "gyöngyszem"

Csak 18 éven felülieknek ;-)
Érzékeny lelkű - v. vallásos - barátnéim ne nézzék meg ;-)



...
Tévedni "emberi" dolog, szólt a sündisznó és lemászott a súrolókeféről...

amúgy bebizonyosodott, hogy nem igaz a mondás, hogy lyuk - lyuk - mindegy... ha kiszemelnek valakit, akkor az nem helyettesíthető egy másikkal... ;-)

Személyes élményem pedig, hogy sok-sok éve, mikor volt tengerimalacunk (szép f o l t o s hím...) akkor egy húsvétkor vendégként nálunk tanyázó nagyméretű nyuszit (mármint, hogy a tengerimalachoz képest, többszörös volt a nyúl nagysága) beraktuk a terráriumba mellé.

S, a tengerimalacunk hangos udvarlásba kezdett és intenzíven üldözte a nyulat... egy bizonyos célból, és sehogyse akarta tudomásul venni, hogy nem kölcsönös a dolog ;-)

2010. február 8., hétfő

Jön a TORKOS CSÜTÖRTÖK ... avagy, Babette lakomája ?

2010. február 18-án torkos csütörtök lesz.

Az akcióhoz csatlakozott (fővárosi, ill. vidéki) éttermek listája itt található (a baloldali oszlopban)

http://www.menjunkenni.hu/

A jelzett éttermekben a jövő hét csütörtökön féláron lehet étkezni.
Időben kell megtenni a helyfoglalást, nem utolsó pillanatban.

Én sajnos még soha nem voltam, nekem még féláron is drága egy étterem, de gondolom, hogy nem vagyok egyedül ezzel :-(

(Valamint, ha leültök; kérdezzétek meg, hogy VALÓBAN torkos csütörtökiek-e az árak... ne felejtsük el, hogy milyen sok külföldi vitte már rossz hírünket a világba egy-egy deci italért számlázott 100 - 200 ezer forint miatt... ;-(

-.-

Egy étkezéshez kapcsolódó szívemnek kedves, érdekes dán filmélményemet viszont megosztanám Veletek - a;

Babette lakomája

(1988 - Oscar-díjas alkotás - a legjobb idegen nyelvű film kategóriában)





"Jütland szigetén élő idős testvérpárhoz, Martinához és Philippához egy viharos éjszakán, régi kikosarazott szerelmük ajánlólevelével érkezik egy francia asszony, Babette, hogy menedéket kérjen.

Szigorú erkölcsű lelkész apjuk örökébe lépő nővérek befogadják a száműzöttet, aki egyre többet vállal a megfáradt, egymás ellen acsarkodó gyülekezet összetartásában.

Apjuk, a lutheránus lelkész halálának századik évfordulójára Babette, hálából az eltelt évekért, feltálalja a francia konyha páratlan ételkölteményeit ugyanúgy, mint tette egykor Párizs legelőkelőbb éttermében.

A varázslatos ízek, illatok, borok aztán sorra előcsalogatják a szigorú fegyelemmel eltemetett, fájdalmas-szép régi emlékeket is. A film Karen Blixen novellája alapján készült."


Sajnos, szinkronizált, magyar nyelvű bejátszást nem találtam róla.



Ha tehetném, Babette lakomáján szívesen ott lennék én is ;-)

2010. február 3., szerda

Amikor tudod, hogy - jó magyarnak lenni :-)

Internetről jött gyöngyszem:

"Ha van 3:49 perced nézd meg!

Naponta tízezren nézik meg a YouTube-on a videómegosztó
oldal új slágerét:
egy Magyarországról szóló különleges rövidfilmet.
A kisfilm különlegessége, hogy szerepet kapnak benne a világ olyan
meghatározó találmányai:
melyek mind magyar feltalálóktól származnak.

A kivételesen jól sikerült országimázs-filmet Madarász
István a Budapest Business Región megbízásából egy müncheni kiállításra
készítette.
A kisfilm azóta a YouTube új sztárja lett."